Mennyire érdekes…
Mennyire érdekes, hogy amióta nem nézek hiradót és nem olvasok hírlapokat azóta nem vagyok ideges és nem mocskolódok itt sem. Persze, menetközben azért voltak dolgok rendesen, de a napjaim lényege inkább a lányommal telik el.
Vannak olyan dolgok a jövőnket illetően amikkel teljesen tisztában vagyok de nem érdekel. Ha azon ölöm a saját agysejtjeimet, hogy mi lesz majd 5-10-20 év múlva, hát a most az attól nem lesz jobb…
A gondom nem ezzel van, hanem azzal, hogy a most egysre rosszabb és ez pont, az eddigi történéseknek köszönhető és ezt nincs senki az országban aki megértené. Illetve lehet, hogy van, legalábbis ahogy visszahallom az emberektől, a sok elégedetlenség legalábbis ezt engedi feltételezni. Viszont az, hogy senki nem tesz semmit az meg pont az ellenekezőjét bizonyítja. VAlaki azt mondta, hogy az emberek nem mernek tenni mertz annak komoly és hosszútávú következményei vannak, de szerintem annak a népirtásnak is hosszútávúak és komolyak a következményei ami most zajlik. Ennél meg akkor mi lehet rosszabb, bejön az ensz haderő? NE nevettessetek, na és akkor mi van?
Szóval manapság nincs politika, de egyáltalán semmilyen hír az életemben. Persze, hírfoszlányok vannak, de azok is csak váéletlenül jutnak el a fülemig, azonban nem hallgatom végig egyiket sem, azonnal továb kapcsolom a tv-t…
Sok volt, és nincs értelme. Úgy döntöttem, hogy a jelent élvezem ameddig csak lehet, hiszen a lányom csak egyszer gyerek, és mégha ezek a tetves nácik el is vették a jövőjét hát akkoris többet csinálok belőle mint ami én vagyok.
Hogyan azt még nemtudom, de azut már igen, hogy az a normálisabb jövő nem ebben az országnak nevezett lepratelepen lesz hiszen neki mint magyarnak és mint proli család proli szülöttének itt semmi esélye.
Sem most, se a kö etkező 100 évben, semmi esélye.